Adatvédelmi nyilatkozat

A honlap látogatásával Ön egyúttal tudomásul veszi, hogy információink igénybevételekor aláveti magát a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényi és egyéb vonatkozó szabályozásnak, és egyben fenntartás nélkül elfogadja a nyilatkozatokban rögzített feltételeket.

A honlap böngészése során Ön egyidejűleg adatot is szolgáltat. Az adatszolgáltatás részben automatikusan, részben a honlapon elhelyezett űrlapok, formanyomtatványok kitöltésével, termékmegrendeléssel, esetlegesen hírlevél megrendelése útján történik.

Ön a honlap látogatásával egyben egyetért azzal, hogy adatokat szolgáltasson a honlap kezelője számára, és tudomásul veszi, hogy egyes weboldalak látogatásának feltétele az oldalak tartalmának megfelelő személyes adatok önkéntes szolgáltatása. Amennyiben Ön akként dönt, hogy a kért személyes információt nem adja meg, úgy lehetséges, hogy nem fér hozzá a honlap bizonyos részeihez.

A Dental Tech-Art Kft. weboldalát működtető vállalkozás kijelenti, hogy a portál felhasználói által nyújtott személyes adatokat, információkat az adatvédelmi szabályok tiszteletben tartásával adatkezelőként saját maga illetve az általa megbízott adatfeldolgozó kezeli.

A Dental Tech-Art Kft. az Ön személyes adatait kizárólag azon időtartamig őrzi, kezeli, tárolja, amíg az megfelel a hivatkozott jogszabályi előírásoknak. Az adatkezelés során az Ön által önként szolgáltatott adatokhoz kizárólag A Dental Tech-Art Kft. olyan partnerei férhetnek hozzá, akiknek az munkaköri kötelezettsége.

A Dental Tech-Art Kft. az Ön személyes adatait - az adatvédelmi szabályokban biztosított kivételektől eltekintve - nem hozza harmadik, illetéktelen személy tudomására, míg az egyéb személyesnek nem minősülő adatait szabadon használhatja fel. Az adatvédelmi törvénnyel összhangban Ön tájékoztatást kérhet a személyes adatai kezeléséről. Ön jogosult arra, hogy személyes adatait frissítse, módosítsa, illetve kérje azok törlését.

A Dental Tech-Art Kft. nem kíván helyt adni a kéretlen leveleknek, ugyanakkor fenn kívánja tartani a saját maga számára azt a lehetőséget, hogy az Ön számára fontosnak tartott információról Önt e-mailben értesítse, egyúttal biztosítja az Ön részére a visszautasítás lehetőségét.

Ön továbbá tudomásul veszi, hogy a honlap látogatásával, használatával illetve a személyes és egyéb adataihoz való jogosulatlan hozzáféréssel, azok megsemmisítésével, vagy nyilvánosságra hozatalával okozott, vagy azokkal összefüggésben keletkezett vagy azzal kapcsolatba hozható bármely hibáért, hátrányért, kárért A Dental Tech-Art Kft. üzemeltetőit, illetve a honlap készítőit, az üzemeltetésben résztvevő feleket semmilyen felelősség nem terheli.

A Dental Tech-Art Kft. fenntartja a jogot, hogy a honlap mindenkori tartalmát korlátozás, értesítés nélkül megváltoztassa, bármely, illetve valamennyi szolgáltatását megszüntesse, felfüggessze. Az Önről összegyűjtött illetőleg az Öntől kapott adatokat a jogellenes, vagy a hálózatunkat illetve webhelyünk működését veszélyeztető tevékenység kivizsgálására és megakadályozására is felhasználhatjuk.

Bár e webhely összeállításakor kellő gondossággal jártunk el, nem vállalunk felelősséget azokért a cselekményekért, amelyeket bármely belföldi vagy külföldi jogi, vagy természetes személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet akár közvetlenül, akár közvetve a webhelyen lévő vagy a webhelyen keresztül elért adatok, információk alapján követ el, függetlenül attól, hogy mi közöljük vagy mások közlik-e ezeket az adatokat, információkat. A webhelyen lévő információk, adatok közül semmit sem szabad tanácsként vagy ajánlásként kezelni, és a webhely nem szolgálhat semmilyen elhatározás vagy intézkedés alapjául.

Nem vállalunk semmilyen felelősséget a webhely tartalmával, az ott illetve azon keresztül elérhető adattal, információval, nyilatkozattal kapcsolatban, így többek között, de nem kizárólag, azok pontosságát, időszerűségét, érvényességét, teljességét, valamely célra való alkalmasságát, megbízhatóságát, megalapozottságát, stb. illetően sem. A webhelyen lévő nyilatkozataink, kijelentéseink nem minősülnek kötelezettségvállalásnak. Ön egyetért azzal, hogy a webhelyről vagy a webhelyen keresztül letöltött és megszerzett információk felhasználása önként, saját belátása szerint és kizárólag saját kockázatára történik.

A Dental Tech-Art Kft. szolgáltatásaiban keletkező személyes adatokat semmilyen módon nem kapcsolja össze az általa internet-szolgáltatóként kezelt személyes adatokkal.

A Dental Tech-Art Kft. a felhasználók fizikai elérésére alkalmas adatokat kizárólag akkor gyűjt, ha az adott szolgáltatás jellege ezt nélkülözhetetlenné teszi. Adatokat kizárólag a felhasználó által előzetesen jóváhagyott célra veszi igénybe, azokat - a törvényben előírt kivételektől eltekintve - harmadik fél részére semmilyen körülmények között nem adja át.

A Dental Tech-Art Kft. szolgáltatásai számos olyan kapcsolódási pontot (linket) tartalmaznak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen linkekért, az ott található adatokért, illetve azon oldalak látogatása, használata miatt bekövetkező esetleges károkért A Dental Tech-Art Kft. nem vállal felelősséget.

A szolgáltatásainak igénybevételéhez bizonyos esetekben szükség lehet regisztrációs formanyomtatványok kitöltésére. Az ilyen oldalakon A Dental Tech-Art Kft. a kapcsolatfelvételhez szükséges személyes adatokat (nevet, e-mail címet, születési dátumot, lakcímet, telefonszámot) vagy céges adatokat kér.

A Dental Tech-Art Kft. regisztrációhoz kötött oldalait látogatók a regisztráció során a valóságnak, illetve a tényleges állapotnak megfelelő adatokat kötelesek szolgáltatni. A Dental Tech-Art Kft. -t a regisztráció során történt személyes adatok jogtalan felhasználásával kapcsolatban felelősség nem terheli.

A Dental Tech-Art Kft. fenntartja magának a jogot arra, hogy a személyes adatokat ellenőrizze, és amennyiben a felhasználó az általa megadott helytelen, pontatlan adatot meghatározott időn belül felhívásra nem pontosítja, úgy A Dental Tech-Art Kft. jogosult az érintett felhasználó regisztrációját törölni.

A Dental Tech-Art Kft. a fentieken túlmenően olykor kérhet egyéb adatokat is, de arra mindvégig törekszik, hogy a kért többletinformáció mértéke és mélysége arányban álljon a szolgáltatás igénybevételével szerezhető előnyök mértékével.

A felhasználó kötelezi magát arra, hogy a szolgáltatás igénybevételével nem küld olyan adatot, üzenetet, amely ellentétes

  1. bármely jogszabállyal, nemzetközi egyezménnyel,
  2. az Internet-szolgáltató hálózati visszaélések tilalmáról rendelkező irányelvében foglaltakkal,
  3. bármilyen általánosan elfogadott Internet-szabállyal,
  4. a jóerkölcs követelményeivel.

A felhasználó továbbá kötelezi magát arra, hogy a szolgáltatás igénybevételével tudomására jutott személyes adatokat jogosulatlanul harmadik személynek nem hozza tudomására. Tudomásul veszi, hogy ezen kötelezettségek megszegéséből erdő kárért felelősséggel tartozik.

A GoogleAnalytics használata: Ez a weboldal a Google Analytics-ot, a Google Inc. webanalízis szolgáltatását használja. A Google Analytics u.n. "cookie"-kat, szövegadatcsoportokat alkalmaz, amelyeket számítógépe tárol, és amelyek lehetővé teszik a weboldal használatát az Ön számára. A Cookie a weboldal Ön által történő használatára vonatkozó információkat általában egy az USA-ban működő szerverre továbbítja, és ott tárolja. A weboldalon végrehajtott IP-anonimizálás esetén a Google az Ön IP címét az EU országaiban, valamint további OECD országokban lerövidíti. Csak kivételes esetben lesz az Ön IP címe egy USA-beli Google szerverre küldve, és ott rövidítve. A szerver működtetőjének megbízása alapján a Google felhasználja ezeket az adatokat, hogy kiértékelje a weboldal Ön általi használatát, jelentéseket készítsen a weboldal működéséről, és további, a weboldal használatával és az internet-használattal kapcsolatos szolgáltatásokat biztosítson a weboldal tulajdonosa számára. A Google Analytics által az böngészőjéről letöltött IP cím nem keveredik össze a Google más adataival. A böngésző szoftvere megfelelő beállításával megakadályozhatja a cookie-k tárolását, de figyelmeztetjük, hogy ebben az esetben nem tudja weboldala minden funkcióját teljes mértékben használni. Ezenfelül megakadályozhatja a cookie-k által készített, az Ön weboldalára vonatkozó adatok (beleértve IP címét) továbbítását, valamint a Google által történő feldolgozását, ha letölti és telepíti ezt a böngésző plugint: http://tools.google.com/dlpage/gaoptout?hl=de . A komplett IP címeket tartalmazó analízis-eszközök felhasználásával kapcsolatos vitára való tekintettel utalunk arra, hogy ez a weboldal a Google Analytics-ot "anonymizeIp()" kiterjesztéssel használja, és így az IP címek csak rövidítve kerülnek feldolgozásra, hogy elkerüljük a személyes adatokra történő utalást.

Dental Tech-Art Kft.

  • Cím: 3700 Kazincbarcika, Herbolyai út 15
  • Tel: +36 70 313 44 08
  • Tel: +36 48 783-299
  • Email: dental.tech.art@gmail.com

Kelt: 2015 05 25

Projekt címe: "Komplett allergiamentes fogpótlások"
A projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósult meg.
A Svájci Hozzájárulás által nyújtott támogatás összege: Projekt teljes költsége: 7.144,570,-Ft.
Támogatás összege: 5. 180. 120,- Ft.
http://www.svajcihozzajarulas.hu http://www.swiss-contribution.hu
Schweizerische Eidgenossenschaft
Confédération suisse
Confederazione Svizzera
Confederaziun svizra
Svájci
Hozzájárulás